top of page
Szerző képeLadykiren

Mesefoglalkozás nyári táborokban

Frissítve: szept. 27.



Két táborba kaptam meghívást a nyáron Csavarga Interaktív Mesefoglalkozásra.


Egész nyáron harminc fok felett volt a hőmérséklet és bent is közel harminc. Ez hatással volt arra, hogy a gyerekek mennyi ideig tudtak figyelni.

Mind a két táborban közel harminc 6-12 éves korú gyerek volt, ehhez kellett alkalmazkodnom.


Ha csökken a figyelem, változtass!


Már nagy gyakorlatom van abban, hogy mikor kell változtatni a foglalkozáson, például egy kis mozgással megszakítani.


A foglalkozás felépítese ismerkedés után egy rövid történet, majd a történettel kapcsolatos játék, színezés, színezés közben beszélgetés.


Ebben a melegben nem könnyű a gyerekeket ébren tartani és a figyelmüket elnyerni.

Éppen ezért már a történet közben megálltunk, és egy-egy részletet kiprróbáltunk, eljátszottunk.


Például, amikor a földönkívüliek a saját bolygójukon egyre többet veszekedtek, kipróbáltuk, hogy milyen csak suttogva beszélni és milyen kiabálni. Milyen nyugodtan sétálni vagy ugrándozni lökdösődni.

Kedvesen, udvariasan mosolyogni vagy hangosan hahotázni.


Mielőtt elkezdem a foglalkozást, meg szoktuk beszélni, hogyha feltartom a kezem, akkor vége a játéknak. Kiderült az egyik táborban már volt egyezményes taps arra, hogy most csendben figyelni kell. Természetesen én is átvettem az ő gyakorlatukat.


Mindig nagyon sok színezni valót és színes ceruzást, zselés tollat, filctollat viszek.

Még ilyen nagy csoportban is bőven jut mindenkinek.

Igyekszem minél nagyobb kedvet csinálni a rajzoláshoz színezéshez. Rengeteg szép munka született, volt néhány saját grafika is, aminek mindig nagyon örülök.


Érdekes, hogy mennyire különböző a rajzolási-színezési kedv.

Ritka, hogy egy-egy kisgyerek egyáltalán semmit nem csinál, de mindig van néhány, aki annyira élvezi, hogy még a foglalkozási idő után is marad és színez.

Mindig több figurát viszek, választhatnak ki mit akar kiszínezni. Néhányuknak mind tetszik, azonosulnak a történettel. Ez mindig nagy örömmel tölt el.


Az egyik táborban a végén kiállították a közel száz kiszínezett figurát a teremben körbefutó párkányra. 


Két különböző, de mégis egyforma nyári tábor


Mind a két táborban nagyon kedvesen fogadtak és a gyerekek is nagyon jó partnerek voltak a foglalkozáshoz.


Mégis teljesen más volt a két tábor felszereltsége stílusában, hangulatában.

Azt gondolom, hogy mind a két táborban remekül érezték magukat a gyerekek és a felnőttek is, akik nem pedagógusok, hanem szülők, könyvtárosok, szociális munkások és diákok voltak.


Mind a két helyen nagy tér állt a gyerekek rendelkezésére kint és bent egyaránt.

Az egyik helyen több ügyességi, sportolási lehetőség volt, mint darts, íj, tollas labda, labda. És még egy felfújható medence is volt a felüdülésre.


A másik helyen is voltak sport eszközök, és volt egy nagy homokozó berendezve fa fagyizóval, bolttal. Itt volt egy parkettás különszoba, ahol aki akart kicsit elvonulhatott, pihenhetett vagy csendben játszhatott. Például a  lányok egymás haját fésülték, bonyolult fonatokat csináltak.


Mind a két tábor a gyerekek épülésére szolgált. Természeteesen az én foglalkozásomon kívül is voltak további érdekes programok.


MInd a két tábo,r mint mindig, az én épülésemre is szolgátl. Mindig hangsúlyozom, hogy én is tanulok, tanulom a fiatal generáció attitüdjét, ritmusát, gondolkodását.

Mivel tudom felkelteni a figyelmüket, mi érdekli őket. Hogyan tudom elérni, hogy amit csinálunk az számukra értékes, érdekes legyen.


Köszönöm a meghívást és a bizalmat.




Komentar


bottom of page