A mi játékkészletünk részben a fiaimtól maradt rengeteg lego, matchbox, ezenkívül kilós játékboltban vettem sok-sok figurát és a legkülönfélébb házakat, autókat, repülőket, buszokat.
Mint utóbb kiderült, szinte mindegyik valamilyen animációs film hátterű, de ezzel nem foglalkoztunk sosem.
A játékboltokban nagyon sok az olyan játék, amelyik valódi mesefilmekhez kötődnek, “élethűek”.
Arra kell inspirálni a gyereket, ha ilyet kap, hogy nyugodtan szakadjon el az eredeti történettől, találja ki a sajátját, vagy mesélje tovább az eredetit.
Egyszer találkoztam egy kisfiúval, akinek volt egy robotja. Kérdeztem tőle, hogy hogy hívják, azt válaszolta, hogy nem tudom, mert azt a részt még nem láttam, ahol a robot is szerepel.
Mondtam neki, de hiszen ez a te robotod, úgy hívod, ahogy akarod. Rám csodálkozott kételkedve: Igeeen? Persze, válaszoltam, hogy szeretnéd hívni? Aranykéznek, válaszolta azonnal.
Akkor hívd annak, a tied. És boldogan elszaladt, közben mondogatta: Aranykéz, Aranykéz.
Nagyon megmaradt bennem ez a kicsi epizód, ami azt mutatta, hogy a gyerekeknek segíteni kell szabadnak lenni.
Ráadásul egy Aranykéz nevű robotnak nem kell, hogy arany keze legyen, ennek sem volt, sőt még az se kell, hogy robot formája legyen. Az a lényeg, aminek látja a kisgyerek a játékát.
Így kitágul a világ.
Szerintem ez a szabad fantázia, gondtalan asszociáció alapból megvan a kicsikben, vigyázzunk, hogy meg is maradjon.
A szárnyaló fantázia nagy belső érték.