top of page
Szerző képeLadykiren

Sok unoka, sok tapasztalat, könnyebb megértése a mai gyerekeknek

Frissítve: jún. 25.



Nagy csapat


Figyelem a csoport dinamikát, amikor itt vannak az unokáim.

Három napig négyen uralták a terepet. Két három éves egy öt és egy hat éves. 

A hat éves a fiú, a többi lány. Két vezér van, az öt és hat éves.

De osztódnak is. 

A két nagy szeret együtt játszani. Folyamatosan szerepjátékban vannak.

A kicsik követik őket részben passzívan, vagy külön játszanak a maguk szintjén.


A kicsik szívesebben vesznek részt a konyhai előkészületekben, répahámozás, gyümölcsmosás…

A nagyok elvonulnak, magukra csukják az ajtót, de folyamatosan hallani, hogy beszélnek és beszélnek és beszélnek.


Imádom a nagy csapatot.

De amikor csak ketten vagy hárman vannak az is külön tanulmány.


Egy ovisnak is kell pihenni, azaz kipihenni a nap fáradalmait


Van amikor az egyik három éves egész nap nálunk van és a hat éves bátyja ovi után érkezik.

A kicsi örül és azonnal játszani akar együtt, de a nagy egyedül akar lenni.

Segítek megérteni a kicsinek, hogy most a tesó ki akarja pihenni az ovit, de utána együtt fognak játszani. 

És valóban fél óra, óra múlva már jöhet a közös játék.


Építkezés párnákból, takarókból…


Nálunk rengeteg párna, takaró van, folyamatosan építkeznek. Hol bungit, hol autót, hol sátrat.

Csinálnak helyet a kicsiknek is, de a fő hely a nagyoké.


Tegnap csak ketten voltak itt, a három és öt éves kislány.

Az öt éves megépítette azt az autót, amit a hétvégén az öt és a hat éves együtt épített. Most ő ült a legfőbb helyen, amit a hétvégén a hat éves fiú unokám nem adott át egy percre sem. Igen, nem volt elég nagyvonalú, de mivel megegyeztek és nem veszekedtek, nem szóltunk bele.

Tegnap kiderült, hogy azért az öt éves is nagyon szeretett volna a fő helyen lenni.

De ugyan úgy épített a kicsinek is saját autót és mind a ketten berendezték játékokkal könyvekkel, ami az “útra” kell.


Könyvek


Nálunk a nappaliban egy teljes fal könyvespolc.

A gyerekek leszedik a felnőtt könyveket, ami csak szöveg és elmélyülten lapozgatják ugyanúgy mint egy képes könyvet. 

Látják, hogy mi olvasunk, és ez jó minta, gyakorolják a helyzetet olvasástudás nélkül is.

A kicsik is szakszerűen lapoznak, nem sérül a könyv.


Űrhajó az udvaron


Az űrhajó nem más, mint a fügefa, amire fel lehet mászni és vannak helyek, ahol még ülni is lehet.

Már én is utaztam rajta, mint marslakó, aki meglátogatta a földet és megkostólhattam a borsólevest.

Ez az űrhajó már mindenhol járt a galaxisban.

Szerencsére nagyon gyors és mozgékony.


Közös rajzolás pihenésként


Amikor már túl pörögtek a gyerekek és kiugrálták magukat, fel szoktam ajánlani a közös rajzolást.

A rajzolás valóban egy hatékony relaxációs eszköz.

Csodálatos, ahogy ülnek a konyhaasztal körül és alkotnak.

A múlt hétvégén egy fiú és egy lány robottal bővült a konyhai kiállításom.


Mosolygós fej - nem is olyan könnyű egy háromévesnek


Az egyik három éves unokámmall a mosolygós arcot gyakoroltuk. 

Párhuzamosan rajzoltunk emberkét, és azt mondja a kicsi, hogy mama az enyém miért szomorú.

Kiderült, hogy nem is olyan könnyű a mosolygós száj egy háromévesnek.

De végül SIKERÜLT, fel is került a konyhaszekrényre.




Comments


bottom of page