12 éves unokámmal megnéztük a Bűvész elefántja animációs filmet a Netflixen.
Nekünk tetszett.
Amikor látok egy filmet, akkor azonnal utána nézek, hogy mit kell tudni róla.
Ennek a filemnek könyv alapja van, abba is beleolvastam, alig várom, hogy az unokám olyan szinten legyen angolból, hogy gyerekkönyveket tudjon olvasni.
A könyv mindig kicsit más, érdemes olvasni és nézni is egy történetet.
Ez a film a reményről szól, és a megérzésekről, amikben érdemes hinni.
A karakterek jól megkomponáltak, bár a királyról csak az derül ki, hogy élvezni akarja az életet minden áron, akár mások kárára is, de a végére talán tanul valamit.
Az elefánt és a fiú összetalálkozása emlékeztet a Így neveld a sárkányodat filmben Hablaty és Fogatlan találkozására. Szeretem az ilyen jelenteket, ha adnak rá elég időt, hogy érzelmileg megfogjon.
Mama sírsz? - kérdezte az unokám, persze válaszoltam, én szoktam sírni a filmeken.
Én nem - válaszolta az unokám. Nem először került ez elő és sokat gondolkodtam rajta.
Vajon a mai gyerekeket mi hatja meg és mennyire.
Természetesen teljes mértékben értette, hogy mi történik, de talán túl sok mindent néznek, látnak és ezért sokkal nehezebb őket érzelmileg mélyen érinteni.
Talán, nem tudom, csak találgatok.
Ezért is igyekszem egy-egy film után megállni, beszélgetni róla, tovább gondolni.
A nagyobb gyerek, úgy látom, sokkal gyorsabban vált,
Tetszett a film? - kérdezem, tetszett, de …
És már tovább is lép.
Azért nem adom fel, biztos, hogy meg fogjuk még nézni ezt a filmet vagy egyes részleteit.
Mert vannak benne elgondolkodtató részek, amiről érdemes beszélgetni.
Ha szeretnél tőlem aktuális információt kapni, akkor iratkozz fel a hírlevelemre