Három és öt éves unokám volt itt a hétvégén.
Szeretik egymást, jól kijönnek egymással.
A kicsi gyakran követi, másolja a nagyot, de van saját akarata is.
Érdekes, hogy szívesen játszanak anyukásat úgy, hogy a nagy a kicsi és a kicsi az anyuka.
Folyamatosan beszélnek és jönnek-mennek.
Párnákból lakást építenek és a kicsi odaadja a saját alvókáját, mivel, most a nagy a kicsi.
Úgy beszélnek egymással, játékból, ahogy mi beszélünk velük.
Ez az, amiről szeretnék kicsit elmélkedni.
A Gordon féle 12 kommunikációs roadblocknak a fele megfelelő időben nem kommunkációs akadály, hanem segítség.
De tudnunk kell, mikor alkalmas a helyzet egy adott kommunikációs formára.
Például a tanácsadás, a saját példa vagy a helyzet elemzése lehet pozitív kimenetű, ha közös akarat az alapja.
Azaz a másik fél tudni akarja, hogy mi a véleményünk.
A kéretlen tanácsok gyakran váltanak ki ellenérzést, így célt tévesztenek.
Nem megnyugvást, hanem feszültséget okoznak.
A direkt formák, parancsok, fenyegetések, tiltások eredménye mindig megkkérdőjelezhető, mivel nem saját akaratból és meggyőződésből történik a cselekvés.
Gyakran úgy általánosítunk vagy parancsolunk,hogy észre sem vesszük.
Azt is tudom, hogy a kommunikációban a sürgetés például gyakran az idő szorítása miatt van.
De a tapasztalom, hogy minél jjobban sürgetünk egy kisgyereket, annál jobban ráér és talál valami fontos megnéznivalót az öltözés helyett.
Ezért talán segít néhány példa, hogy mit mondjunk a direkt sürgetés helyett.
Parancs helyett kihívás
Nekem az esti zuhanyozásnál, fürdésnél majdnem mindig beválik a
Gyertek, ki lesz az első, aki zuhanyozik.
Együtt nevetünk és pillanatok alatt készek az esti mosakodásra.
Ha még nagyon nem akarnak ágyba bújni, pedig már többször kértem, akkor azt szoktam mondani, hogy renben van játszhattok, én megyek aludni, és sajnos nem tudok mesélni.
És már be is bújtak a takaró alá és olthatom a villanyt. És persze kezdődhet a mese.
A nagyobb unokámnál, ha úgy érzem ki kellene emelnem a digitális világból, mindig megkérdezem, hogy hol tart a film vagy a játék, és hány percre van szüksége, hogy szünetet tudjon tartani. Általában 5-10 percet mond, ritkán 20-at.
Nem azt kérem, hogy hagyd már abba, hanem beszélgetünk arról, mit játszott, mit nézett, kimegyünk kutyázni, vagy eszünk-iszunk valamit együtt.
Amikor hétközben jön hozzánk mindig megkérdezem, hogy mennyi tanulni való van. Aztán megbeszéljók, hogy mennyi legyen az önálló pihenés.
Általánosítás helyett őszinte érdeklődés
Ha autózunk, mindig megkérem, hogy ne játsszon, hanem beszélgessünk, akár arról, amit nézni akart vagy amit játszani akart. Sosem mondom, hogy mindig csak játszol, figyelj rám, hanem kérek.
Már írtam róla, hogy anime rajongó, éppen ezért ez a tuti téma, amiről a végtelenségig tudunk beszélgetni. De azért sok minden másról is.
Tiltás helyett kapcsolódás
Az indokolatlan és indok nélküli tiltás hazugsághoz, képmutatáshoz, feszültséghez vezet.
Lehetőség szerint ne élj vele.
Régi történet, hogy amikor indult a Sziget, akkor az egyik gyerekem is ment a barátaival és csak a gyerekek felének tudták a szülei, hogy hol vannak ténylegesen.
Bagatelizálás helyett értő figyelem
Ha egy tini nem érzi magát jól valamilyen új, általa választott szerelésben, ne bagatelizáljuk, hogy pedig milyen jól áll, kérdezzük meg mi a baj, ha lehet vigyük vissza a nem kívánt ruhadarabot, úgy sem lehet és nem is lenne helyes, hogy rákényszerítsük, hogy hordja, mert drága volt.
Őszintén, ha belenézünk a saját ruhásszekrényünkbe, egészen biztos, hogy találunk akkor-tetszett-de-valamiért-mégsem-jó ruhadarabot, nem is egyet. Azaz velünk is megtörténhetett ugyanaz, csak nekünk magunknak kell elszámolni a feleslegesen kiadott pénzzel.
Mindig hangsúlyozom, hogy a cikkeim nem tanulmányok, hanem benyomások.
Gyakorló nagyi vagyok, aki szereti megosztani a gondolatait.
Comments