Három napig öt unoka - energiák, csoportdinamika, közösségi élmény
Valójában 4+1, mert a nagy gyakorlatilag igyekezett láthatatlan lenni, mert pihenni akart és nem a kicsikkel bandázni.
Két napra jöttek, de három nap lett belőle. Imádom,hogy nem akarnak hazamenni.
Ez a három nap szuper intenzív volt sok játékkal és kivételesen sok ütközéssel és ezek kapcsán sok-sok beszélgetéssel.
Én nem győzöm tanulni a csoportdinamikát. A legnagyobb nyugalomban is kitörhet a háború, mert valamelyik nagyon mást akar.
Vajon kinek van igaza
Az egyik sértett odarohan hozzám és sírva meséli, hogy mi történt. Már tudom, hogy semmit sem szabad készpénznek venni, mindig meg kell hallgatni a másik felet.
Nem mintha hazudnának, inkább a saját szempont érvényesül vagy elmarad az előzmény, ami a háborút okozta.
Ráadásul mindenkinek saját harci eszköze van. A fiú erősebb, ezért a lány harap, ha teheti.
A kicsik pedig ijedten nézik, hogy mi történik.
Aztán megbeszéljük, hogy mi történt. Lassan abba marad a sírás, lehalkul a kiabálás, kezd kibontakozni, hogy ténylegesen mi történt.
Ki mit akart vagy nem akart.
És beszélgetünk arról, hogy a képességeinket, az erőnket például csak felelősséggel lehet használni.
Előkerültek a cselgáncs szabályai, mivel az egyik fiam sokáig cselgáncsozott. Hogy ha leszorítok valakit, akkor ha az jelez, azonnal engedek, mert nem okozhatok kárt a másikban.
Ha már hatástalanítottam, nem bánthatom, nem okozhatok fájdalmat.
FELELŐSSÉGGEL használom a képességeimet.
Amikor elkezdünk beszélgetni, mindig sok más téma is felmerül, és mesélnek és mesélnek.
Mi történik az óvodában. Ki mit mondott, mit csinált.
Nagy beszélgetés óvodai dolgokról
Így került szóba az óvodai mosdóhasználat, és kissé meglepődtem, mert mindegyik unokám azt mesélte, hogy vagy nem mehetnek ki azonnal, ha kérik, vagy nem mehetnek ki, és emiatt volt, amelyikük bevizelt.
Elmagyaráztam nekik, hogy nagyon fontos, hogy séta, ebéd, alvás előtt menjenek, akkor is, ha nem kell, így könnyebben elkerülhetik azt, hogy nem engedik ki őket.
Tudom, hogy a csoportok nagyok, de a gyerekek ugyanakkor kicsik.
Én, amikor mesefoglalkozást tartok, mindig azzal kezdem, hogy akinek kell, menjen ki, aki szomjas, igyon. Ennek ellenére, ha valamelyik a foglalkozás közben akar kimenni, mindig kiengedem.
És mivel előtte kimentek, a foglalkozás alatt vagy senki, vagy egy-egy gyerek megy ki.
Ez a beszélgetés annyira foglalkoztatta őket, hogy este megkérdezték, hogy ha már lefeküdtek, akkor nem mehetnek ki? Dehogynem - válaszoltam, este különösen fontos, hogy úgy aludj el, hogy elvégezted a dolgod.
Miért kell szólni egy kisgyereknek, hogy menjen mosdóba lefekvés előtt vagy ha megyünk valahova?
Azért, mert ez is tanulási folyamat. Magától nem jut eszébe, mert éppen abban a pillanatban nem kell mennie. De ha rendszeresen szólunk nekik, akkor megtanulják, hogy ha indulunk valahova, előtte el kell menni a mosdóba.
Azért írok erről ennyit, mert úgy látom, lényeges, hogy tudatosuljon, hogy ez otthoni tanulási folyamat, amit majd az óvodában is használni tud.
Sakkozás “saját szabályokkal”
Az én unokacsapatomban csak egy fiú van és sok lány. Ez nem könnyű felállás, mert a fiú gyakran nagyon mást szeretne játszani, mint a lányok, és esetleg egyedül marad a kívánságával. Ilyenkor is jól jön a segítség. Sakkozik a nagyapjával, vagy társasozik vagy legózik. Aztán mégis találnak közös pontot és ismét becsatlakozik a lányokhoz.
A lányok még “saját szabály” szerint szoktak sakkozni, összevissza lépnek és jól szórakoznak.
Ebbe beszállni nehéz annak, aki pedig szabályosan szeretne sakkozni.
Ebből is keletkezhet egy helyi vihar, amikor esetleg repülnek a sakkfigurák és zeng a ház, ahogy védik a maguk igazát.
De aztán másba fognak és már el is felejtették az előbbi viharos jelenetet.
Könyvtárépítés
Amiben mindig egyetértenek, és a kedvenc játékuk, hogy könyvtárat vagy könyvesboltot építenek és a könyvekkel játszanak.
A nappaliban plafonig érő könyvespolc van, a mesekönyveknek csak kis része van itt,
Érdekes módon imádják a régi könyveket. Mindig azokat szedik le, és mindig az a kínálat. És a nagy vastag könyvek is kedvencek, mint a régi szótárak vagy lexikonok.
Senkit sem zavar, ha egy könyv nem képes. A kicsik ülnek és elmélyülten lapozgatják Móriczot vagy Mikszáthot és csak csodálják a sok betűt.
Mindegyikük korán kezdett betűket írni. Csak úgy, lehet hogy fordítva, vagy akár fejjel lefelé, de jöttek sorban a betűk és a számok.
A játék végén mindig vissza kell rakni a könyveket. A másodikos unokám most ábc sorrendbe rakta az egyik sorozatot, és úgy tették vissza a könyveket a helyükre.
A kirakodást és a visszarakodást is mindig együtt csinálják. Annyira jó hallgatni és nézni, hogyan működnek együtt.
Sok mesémnek központi helye a könyvtár, nem véletlenül.
A középiskolás unokám is szeret könyvtárba járni.
A szabadban
Holtág mellett lakunk, egy pillanat alatt ki tudunk menni fás, erdős, vizes területre.
Itt sosincs harc, boldogan rohangálnak és mindent gyűjtenek, amit találnak.
Most éppen egy csomó nagy kagylóhéjat gyűjtöttek, aminek az ára az volt, hogy mindenki elég sáros lett. De mint tudjuk, a sár lemosható.
Nagyon szeretik a sok lehullott levelet, érdekes kavicsokat, növényeket.
Volt kitől tanulni, mi is mindig nagy kő- illetve kavicsgyűjteménnyel jövünk haza mindenhonnan.
Szóval a három nap, összegezve, gyereknek és felnőttnek nagy élmény volt.
Bevallom, utána 14 órát aludtam egy végtében.
Nagyi feladat
Beszélgetni. Beszélgetni. Beszélgetni.
Figyelni, hogy mit mond.
Profin kérdezni, hogy merjen mesélni.
Közösen értékelni a történéseket.
Hozzászólások