top of page

Mi az, hogy nem elérhető hely?



Nem is tudom, hogyan határozzam meg, hogy mire figyelj egy év felett.

Ez napról napra változik, mivel a csöppségek roham tempóban nőnek és nőnek és okosodnak.


Ezt írtam, amikor másfél évesek voltak:

A másféléves unokáim most ott tartanak, hogy kinyitnak bármilyen fiókot vagy szekrényt valamint profin hurcolják magukkal a sámlit, amire felállnak és például a konyhában úgy rakodnak a konyhapulton.

Szóval van mire figyelni.

Még ki lehet nyitni a hűtőt a fejük felett, de szerintem pár hét és már nem, úgyhogy már most is figyelek minden alkalommal, amikor ott vannak.

Pedig a hűtő, ill. a fagyasztó ajtaja kedvenc hely a sok hűtőmágnes miatt.

Adok nekik kosarat, abba szedik le a mágneseket, hozzák, viszik, újra felrakják. Jól szórakoznak.


De térjünk vissza az eredeti kérdésre, mi az, hogy nem elérhető.


Amint nőnek és okosabbak, három év körül már a nem elérhető az lehet, aminek tartalma nem nekik való.

Az evőeszközöket már nem fogják kipakolni, mert nem izgi annyira.

De múlt héten az egyik unokám azt kérdezte, mama, mi van ebben a fiókban.

Azt válaszoltam, hogy iratok és meg is mutattam neki. És azonnal megértette, hogy ezt a fiókot nem szabad kipakolni, átrendezni, és nincs is benne semmi izgalmas.


A konyhában van egy sarokszekrény, amiben csak ritkán használt és nem törékeny tárgyak vannak, az egy kedvenc hely kicsinek, nagynak, egészen csodadolgokat építenek konyhai eszközökből.


Szóval, mint minden, ez is egy folyamat, ami mindig új kihívások elé állít, mert a manócskák ötlettára kifogyhatatlan.


Ha tetszett ez a cikk, nézz körül a honlapomon és olvasd a blogomat.



33 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page