top of page
Szerző képeLadykiren

Sárkány lovasok - így “filmezünk”

Frissítve: 2023. máj. 7.



Gyerekkoromban éppen a nagymamámnál voltam, amikor a falusi moziban három napig ment a Hamupipőke és én háromszor láttam ezt a remekművet.

Azóta is a kedvencem, az egerekkel, a gonosz macskával és a szappan buborékokkal.

Az a jelenet fogott meg a legjobban, amikor Hamupipőke énekel és a buborékok szállnak.


Most az unokáimmal Melódia, az Éneklő Sárkány (Secrets of the Songwing) a kedvencünk.

Érdekes módon nincs magyar címe, de van magyar hangja az énekeknek is.


A Sárkány lovasok sorozatot (Netflix) nagyon szeretem, mert kedves, pozitív kommunikáció, tanulságos és fordulatos.

A sorozat 20-25 perces, de vannak extrák, mint az Éneklő Sárkány ami 45 perc.


Az Éneklő Sárkányt egy-egy unokámmal több mint másdél óra alatt néztük meg, mert mindig megálltunk, amikor volt valamilyen kérdésük. Aztán számukra érdekes jeleneteket megnéztük még párszor.

És persze rajzoltunk.

Pontosabban én lerajzoltam a sárkányokat, ők pedig kiszínezték a saját színvilágukkal.

És a rajzok vagy felkerülnek a konyhai kiállításomra vagy hazaviszik őket.


Ezt a filmet nézzük már 2-3 hete. Nagyon fontosnak tartom az ismétlést és a történet megbeszélését.


Tudom, hogy napjainkban nagyon nagy a kínálat, mégis igyekszem egy-egy olyan történetnél hosszan időzni, ami révén sok féle kérdést lehet megbeszélni.


Amikor a Csavarga Meséket mesélem nekik, akkor is gyakran kérik ugyanazt újra és újra.

Mindig vannak újabb szempontok, ami alapján a mese tovább kanyarog és amiről beszélgetni lehet.


Ami azonnal felmerült és közösen találtuk ki, mivel a mese nem mondja el:


Hogyan vesztette el Melódia a párját Kantátát?

Mi történt velük?

Vajon Kantáta hogyan kereste a párját?


Ez a mese az alábbi kérdéseket veti fel


Leila nem mer nyilvánosság előtt énekelni, hogyan győzi le ezt a félelmét?

Hogyan segít neki Dak és a többiek?


Melódia miért bűvöli el a sárkányokat, hogy örökké vele énekeljenek?


Miért baj az, ha Melódia azt szeretné, hogy a többiek örökre vele énekeljenek?


Milyen céljai voltak a különböző sárkányoknak, mielőtt Melódiához csatlakoztak?


Énekelni jó, de örökké csak énekelni, ez vajon miért nincs rendben?


Itt végig beszélgettük nemcsak a sárkányokat, de a falu lakóit is, hogy mi lenne, ha semmi mást nem csinálnának csak énekelnének.


Az önző Magnust, a feltalálót meggyőzik, hogy segítsen.

Magnus soha nem akar segíteni, de szeretne hőssé válni és valóban nagyon okos.

Mit mondott neki Dak és Leila, hogy miért adja kölcsön a kihangosító berendezését?

Magnus miért csinált ilyen szerkentyűt, kit utasítgatott vele?


Mi is belekerültünk a mesébe - Mi lenne, ha...


Aztán a gyerekek kitalálták, hogy mi lenne, ha mi is csatlakoznánk Melódiához?


Ha apa és anya és a tesóm is jönne, akkor már nem lenne baj, hogy örökre ott maradunk? - kérdezte az egyik unokám.


Aztán megbeszéltük, hogy akkor is itthon maradnának olyanok, akik szeretnének velük lenni.

És ha mindig csak énekelnének és táncolnának, akkor ki adna enni vagy tiszta ruhát.

Sok olyan feladat van, amit meg kell csinálni, nem lehet csak énekelni és táncolni.


De természetesen énekelni és táncolni jó, így kitaláltunk saját táncokat is.


Ha tetszett ez a cikk és érdekelnek a felvetett kérdések, akkor nézz körül a honlapomon - csavargamese.hu





Comments


bottom of page