Fejben szoktam olyat játszani, hogy kétféleképpen mondok el egy mondatot.
sakálnyelven és zsiráfnyelven. (tudj meg többet)
Rendetlen voltál és rendetlen leszel, mindig ilyen voltál, sőt az apád is és a nagyapád is ilyen. (persze az apai)
Ez aztán az olyan mondat, amit orvosi lónak is nevezhetünk, tudjátok az a szegény ló, amelyiken minden betegség fel van tűntetve.
Ennek a mondatnak teljes feszültség levezető görbéje van.
Támadok valakit, prediktálom a negatív jövőjét és másod iziglen kijelentem, hogy ez már valóságos családi átok.
Persze lehetett volna azt is mondani, hogy légy szíves rakj rendet a szobádban.
De ezt nem könnyű mondani, amikor éppen valaki fáradt és dühös valamiért, aminek egyébként semmi köze a rendetlen szobához.
Aki ezt a mondatot kapja, valószínűleg nem esik kétségbe, sőt teljesen közönyös marad, mert az ilyen mondatok nem egyszer véletlenül hangzanak el, hanem egy játszma részei.
Az az újra meg újra kap hasonló ítéleteket.
De hiába maradsz látazólag közömbös, a szavak hatnak, végül elhiszed, hogy nincs mit tenni ilyen vagy.
Ha pedig ilyen vagy, akkor kár erőlködni.
Rendetlenül le lehet élni egy életet különösebb gond nélkül, ettől még Nobel díjat is kaphatsz.
Nem akartam erősebb példát hozni, azt mindenkinek a fantáziájára bízom.
De mégis azt javaslom, hogy az ilyen ítélő, elítélő rossz kedvű mondatokat kerüljük, sőt tanuljuk meg teljesen kihagyni az életünkből, azaz ne csak ne mondjuk ki, hanem ne is gondoljuk.
Nem akarom senkinek megmondani, hogy mit gondoljon, de tudományos tény, hogyha saját magadban, saját magaddal elítélően, pejoratívan beszélsz az hat az önbecsülésedre, ha másokkal is így beszélsz, akkor azzal a másik önbecsülését károsítod.
Ha kedves, udvarias, tiszteletteljes stílusban kommunikálsz, határozottan hatékonyabb leszel.
Gyerekeddel, kollégáddal, ügyintézéskor… mindig.
Nem lehetünk mérgesek, idegesek? - kérdezed.
Dehogynem. De érdemes tanulni feszültség levezető technikákat, sőt ezeket megtanítani gyerekeinknek is már egészen kicsi kortól.
Nagy levegő, tízig számolok, kimegyek (ha megtehetem), futok, ugrálok, beleboxolok a levegőbe, rajzolok, írok, kinyitok egy könyvet és beleolvasok, bekapcsolok egy zenét, rendet rakok, megöntözöm a virágaimat, kiviszem a kutyát, enni adok a macskámnak, veszek egy csokor virágot,,, és így tovább.
Adj időt magadnak
Lényeg, hogy adjak időt magamnak, hogy meg tudjam fogalmazni, valójában mi frusztrál, mi a baj.
És próbáljak tervezni, hogy mit kell tennem.
Az agyunk vagy mérges, vagy tervez - egyszerre két félét nem tud csinálni.
Te döntesz, hogy hogyan tovább.
A cikk elején említett sakálnyelv és zsiráfnyelv az erőszakmentes vagy együttműködő kommunikáció alapja. Ez egy remek módszer, érdemes elmélyülni benne és gyakorolni az alkalmazását.
A fejben játék, amit említettem, segít nyugodt körülmények között gyakorolni, tudatosítani a zsiráfnyelvet.
Játék az unokákkal
Természetesen lehet az unokákkal is játszani, gyakorolni a zsiráfnyelvet és felismertetni a sakálnyelvet.
Nem mindig könnyű a zsiráfnyelven megfogalmazott gondolatok szavakba öntése.
Nem könnyű nem ítélekezni, nem címkézni, nem türelmetlenkedni.
Pohár víz játék
Hány, de hány féleképpen kérhetünk egy pohár vizet.
Csak egyszerűen - kérek egy pohár vizet
Udvariasan - Légy szíves hozz egy pohár vizet
Sürgetve - Hozz már egy pohár vizet
Ítélkezve - Hozz egy pohár vizet, de ki ne lögyögtesd, amilyen ügyetlen vagy
És a beteg ló - Arra sem vagy képes, hogy egy pohár vizet hozzál, pedig tudhatnád, hogy szomjas vagyok. Mindent nekem kell csinálni.
Aztán a játék folytatódhat - el is játszuk, hogyan kérünk
Így kér egy királylány
Így kér egy jó barát
Így kér egy lovag
Így kér a doktor néni
Így kér egy kutyus
Így kér egy cica
Így kér egy maci
Így kér egy kis sárkány
Így kér egy mérges sárkány
Így kér egy csiga
Így kér Rosszkedvű Manó
Így kér Mosolygós Lili
Így kérnek a GoniBoszik…
Természetesen már nem is csak vizet kérnek, hanem csokit, sütit, palacsintát, bármit.
A fenti játék lehet beszélgetős játék a konyhában, közben főzünk.
De mivel a konyha asztalon mindig van papír, toll, ceruza, közben rajzolni is lehet.
De lehet eljátszani figurákkal, hogy ki hogyan kér.
Kedves nagyik, ahogy éppen időtök van.
Kedves anyukák, apukák, ez jó játék például az autóban is.
Jó nyelvtanulást, zsiráfnyelv-tanulást.
댓글